Csendben ültek egymás mellett a kocsiban, a rádió halkan szólt. Cascadatól ment a Dangerous. Ran nyugodtan vezetett 140-el. Az utakat gyorsan szelték, de még csak a negyedénél jártak. A nap már alacsonyan járt. Igaz egy órakor indultak el a Hilton hotelből, de egy két órás dugóba kerültek, ráadásul a lány nem tudott felhajtani az autópályára. Öt óra körül sikerült kiérniük. Itt már könnyebb volt haladni és Ran is nyugodtan vezetett gyorsabban. Shinichi gondolkozva figyelte a mellettük suhanó tájat. Annyi minden volt ismerős Jessicában, amiben hasonlított Ranra, még is, nem tudta megmondani miért. Hiányzott neki azért a lány. Utoljára igaz pár napja látta a detektívek éjszakáján, hiszen az ő partnereként jelent meg. Szépen le is hozta a Times. Örült neki, hogy a lánnyal lehetett egy kicsit. Annyira lefoglalta a chip készítése… nem is foglalkozott vele… nem tud róla semmit… mivel dolgozik? Hol? Régebben mindent tudtak egymásról. Bár igaz tizenhét éves koruk óta valami megváltozott. Úgy érezte valamit titkol a lány… és most Jessicánál is ezt érzi. Gondolkozva pillantott Jessicára, aki az utat figyelte türkizkék szemeivel. Már nem voltak olyan sokan az autópályán. Persze, hiszen már esteledett… de előttük még ott áll az útnak a háromnegyede.
- Amúgy mindig is testőr akartál lenni? – kérdezi meg hirtelen a fiú.
- Hát egy időben szerettem volna tánctanár vagy koreográfus lenni, de aztán valahogy még is testőr lettem. Felfigyeltek rám és a tehetségre, hogy jó az erőnléti szintem. Így kiképeztek és ma már az egyik legjobb vagyok a szakmámban állítólag. – mondja halvány mosollyal az ajkain Ran. – Na és te? Mindig is a feltalálói szakma vonzott?
- Nem, nem igazán. Nyomozó szerettem volna lenni. Tudod, Japánban nagy hírem van nyomozóként. Sok ügyet megoldottam. Aztán apu megmutatta a munkáját, hogy min dolgozik most. Úgy döntöttem segítek neki, és tessék. Most itt ülök egy gyönyörű lány mellett, aki a testőröm. – kacsint Jessre, mire a lány halványan elpirul.
- Köszönöm… - mondja halkan, mire Shinichi csak rámosolyog. A továbbiakban csend borul újra a kocsiban lévőkre.  Már este tíz is elmúlik, mikor megteszik az út felét. Ran leparkol egy szállodánál, majd kiszedve a cuccaikat elindulnak befele és kivesz egy szobát, ami mint kiderült franciaágyas és az utolsó szabad szoba.
- Remélem nem zavar, ha együtt kell aludnunk… mivel már csak egy szoba van. - mondja halkan, miközben elindulnak a szoba felé.
- Nem. – mosolyog a fiú és bemennek a szobába és villanyt kapcsolnak. A szoba nagyon szép. Egy nagy baldachinos ágy van, szekrények, éjjeli szekrények, egy üveg asztal és fotelek. Van egy másik ajtó is, ami a fürdőszobát takarta. Ran oda is benézett. Volt ott egy sarokkád, zuhanykabin, wc, mosdókagyló. Visszament a szobába.
- Ha gondolod, nyugodtan menj fürdeni, addig körbenézek és hozatok fel vacsorát. – mosolyog Shinichire
- Rendben. – bólint a fiú és cuccait megfogva bemegy a fürdőbe, majd hamarosan csak a víz csobogását lehet hallani. Ran eközben telefonon hozat fel vacsorát, és kimegy az erkélyre körbenézni. Szerencsére semmi gyanúsat nem talál. Hamarosan kopognak, így odamegy ajtót nyitni. Mosolyogva köszöni meg, hogy ilyen gyorsan felhozták az ételt és ad borravalót a srácnak. Leteszi az asztalra a dolgokat, majd ő is előkészíti a cuccait a fürdéshez. A fürdő ajtaja kinyílik és kilép rajta Shinichi. Egy póló van rajta és egy bokszer alsó.  Ran picit elpirul, majd elmotyogja, hogy felhozták a vacsit majd besiet a fürdőbe. Shinichi mosolyogva néz utána, majd úgy dönt, megvárja a lányt. Ran lassan levetkőzik, majd beáll a zuhany alá és folyatni kezdi magára a vizet. Gondolatai messze járnak.
- Elég legyen! Te most nem Ran vagy, ha nem Jessica és meg kell védened őt. – rivall magára és megtörölközik, majd felvesz egy rövidnacit és egy topot, majd haját megigazítva lép ki a fürdőből.
- Megvártalak a kajálással. – mosolyog a kilépő lányra Shinichi.
- Köszi. – megy oda az asztalhoz és ő is leül és Jó étvágyat kívánva enni kezdenek. Miután végeztek a vacsival, ran elrendezi a tányérokat, majd feláll és előveszi a laptopját és gondolkozva nézi a képernyőt, miközben az ágyra dől.
- Min gondolkozol? – megy oda Shinichi is és az ágyra dől a lány mellé.
- Hogy merre lenne rövidebb, és hogy merre tudjuk kikerülni a dugókat. – mondja gondolkozva.
- Értem. – bólint – mi lenne, ha a főútvonalon mennénk? – mutat a képernyőre.
- Hm. Nem rossz ötlet. Így el tudunk vegyülni és talán nem szúrnak ki annyira.  – bólint – és akkor a hetes útnál lefordulunk, és újra kiérünk az autópályára, ahol szabad az út. Jó ötlet. – mosolyog Shinichire.
- Tudom. – vigyorog – ilyenben általában jó vagyok.
- De szerény vagy.
- Tudom.
- Tudsz mást is mondani a tudom szón kívül?
- Igen. - mosolyog Shinichi.
- Na, elég. Aludni is kéne. Mert holnap fáradtak leszünk.
- Csak te Jess. Hiszen te vezetsz.
- Nagyon vicces vagy. Amúgy tudsz vezetni?
- Persze, miért ne tudnék?
- Semmi, csak kérdeztem. – kapcsolja ki a gépet, majd az éjjeli szekrényre teszi. – Azért jobb, ha pihensz –kapcsolja le a villanyt, majd hátat fordítva a fiúnak lehunyja a szemét. Shinichi még egy darabig nézte a lányt, majd ő is lehunyta a szemét és elaludt.
Reggel az óra csörgésére ébredtek. A néma csendet megzavaró kis tárgy, megállás nélkül csörgött, és nyolc órát mutatott, míg végül egy női kéz megfogva a kis tárgyat és a falnak hajítja.
- Téged választalak Pikachu. – nyögi és átfordul a másik oldalára, majd nevetést hall.
- Téged választalak Pikachu? – röhög Shinichi – azt hittem semmi humorod nincs, mivel elég komoly vagy, de örülök, hogy megcáfoltad az elméletem. – nevet
- Ne röhögj. – vágja hozzá Jessica a párnát. – Nem vagy vicces – ásít. – amúgy is Pikachu nem is volt labdában – mondja mire Shinichi újra nevetni kezd, és majdnem leesik az ágyról.
- Nem vicces! – mondja mérgesen Ran és lelöki a fiút az ágyról. – hopsz. – nevet
- Te! – kiálltja el magát Shinichi és a lányra vetve magát csikizni kezdi.
- Ne! Hagyd abba. – nevet Jessica – kérlek! Nagyon csiklandós vagyok. – mondja, nevetve mire abbahagyják a kínzását. Shinichi mosolyogva nézi Jessicát és átfut a fején, hogy annyira hasonlít Ranra. Az a közvetlenség. Nem úgy viselkedik, mint egy testőr. Jess lassan abbahagyja a nevetést, majd picit zavartan kimászik a fiú alól és beindul a fürdőbe. Ott megmossa az arcát és zavartan néz a tükörbe.
- Egy testőr nem viselkedhet így… nem szabad… sosem voltam ennyire közvetlen egyik védencemmel sem… na, jó, mondjuk őket nem is ismertem… de Shinichi más… annyira jól érzem magam vele… elég volt Ran! A küldetés az első! – dorgálja magát, majd a kompúderén kiválaszt egy farmerszoknyát, egy fekete tutyit és egy pántnélküli felsőt, majd megfésüli szőke haját és kimegy a fürdőből. Shinichi is már átöltözött és összerakta a cuccait. Hamarosan kopognak és Shinichi ajtót nyitva beengedi a tegnapi srácot, aki hozta a vacsit. A srác felvéve a tegnapi tányérokat a kocsira teszi és leteszi a rendelt reggelit.
- Köszönjük. – mosolyog Ran, mire a srác bólint és kimegy. A fiatalok megreggeliznek, majd cuccokat összeszedve leindulnak a recepcióra.
- Rendezem a számlát, bepakolsz addig a kocsiba? – kérdi miközben Shinichinek adja a kulcsot.
- Persze. – veszi el Shinichi, majd kiindul a cuccokkal a kocsihoz és bepakol. Jessica közben rendezi a számlát, majd ő is kimegy a kocsihoz.
- Mehetünk? – ül a volánhoz Ran.
- Aha. – bólint Shinichi és beül a kocsiba, majd Ran elindul. Egy darabig a főúton mennek, majd Ran áttér az autópályára és ott már gyorsabb tempóban haladnak. Már mennek, egy ideje mikor észreveszi, hogy egy fekete terepjáró követi őket. Átnyúl a kesztyűtartóba és kivesz két pisztolyt.
- Ha szólok, átveszed a kormányt. – néz a fiúra
- Hogyan? – lepődik meg Shinichi.
- Követnek. – néz a visszapillantó tükörbe és a gyanúja be is igazolódik, mikor a hátsó ablakot eltalálja egy golyó. – És lőnek ránk. Szóval, helycsere van – mondja, miközben gyorsan helyet cserélnek, majd Ran hátat fordítva lőni kezd a terepjáróra.  Shinichi ügyesen vezet, kikerüli a golyókat és a kocsikat. de azért néha aggódva néz a lányra, aki folyamatosan lő, majd hátranyúl, és gyorsan tárat cserél.
- Nem igaz, ezek sosem fogynak el? – mérgelődik, és eltalálja az egyik férfit. –  A francba, ez nem a sofőr volt. – sóhajt, majd melléjük ér egy másik kocsi és Vodka vigyorogva int a lánynak, fegyverrel a kezében.
- Hali szépségem. Hát újra találkozunk?
- Fogd be Vodka. – mondja dühösen a lány és a férfire lő, akit el is talál.
- Ezt megbánod te liba. – lő a lányra és a golyó súrolja Jessica vállát.
- A franc. – szisszen fel és ismét lőni kezd, majd sikeresen eltalálja a sofőrt. – Shinichi, balra el! – kiállt a fiúnak, aki lefordul balra, miközben Ran egy mini bombát dob az üldözőikre, ami fel is robban, ezzel elsodorva a fekete terepjárót. Shinichi behajt egy mellékutcába és megáll.
- Jól vagy? – kérdi aggódva.
- Persze… nem vészes… - teszi vissza a pisztolyokat
- Mutasd a vállad. – mondja Shinichi, hátranyúlva az elsősegély dobozért. Ran sóhajtva húzza lejjebb a felsőjét és hagyja, hogy a fiú ellássa a lövés helyét.
- Jól vezettél. – mosolyodik el.
- Köszi. – mosolyog vissza Shinichi – nos, késszen is vagyunk. Szerencsére csak súrolta a golyó.– köti be a lány sebét.
- Köszönöm. – sóhajt – meg kell hagyni strapabíró vagy…
- Hogy érted?
- Akiket eddig védtem, azok ilyen helyzetben mindig pánikoltak, na meg mikor meglőttek, akkor ők nem látták el a sebem.
- Ez egyszerű. A nyomozások miatt sok mindent láttam és voltam veszélyben is, így jól bírom. Elsősegélyt is tanultam. – kacsint Jessre.
- Le a kalappal. – mosolyodik el Jess – na, engedj vissza, had vezessek.
- Biztos tudsz így?
- Persze. – mosolyog és helyet cserélnek, majd Ran megfordul a kocsival és egy mellékúton indulnak el. Közben átprogramozza a JPS-ben az útirányt. Egy óra múlva már ismét az autópályán vannak és Ran gyorsan vezet. Shinichi gondolkozva nézi a lányt. Nagyon sok mindenben hasonlítanak Rannal. Hiszen Ran is nagyon bátor és látta már a lányt lőni is… mikor őt védte meg… akár csak most Jessica. Ran nem mutatta, de azért fájt a keze. Igaz nem először lőtték meg, de ezt a kezét már többször eltalálták. Ráadásul ezzel az üldözéssel vesztettek egy órát… és az út háromnegyedénél tartanak. Jó lenne még ma Rómába érni.  Gondolkozva pillantott az órára, ami már délután két órát mutatott. Több mint hét órája mennek már. Gondolkozva áll meg egy benzinkútnál tankolni, közben vesznek még valami kaját is. Ran megnézi a szélvédőket és a professzor egyik találmányával rendbe hozza őket, majd körbenéz. Mikor látja, hogy nincsenek sokan a közelben, a púderes doboz segítségével, megváltoztatja a kocsi színét pirosra és a rendszámot is.
- Wow. Nem semmi, hogyan csináltad? – kérdi Shinichi.
- Ez egy mini számítógép szerűség, amivel képes vagyok megváltoztatni a kocsi és a saját kinézetem. – magyarázza Jessica.
- Értem. – bólint Shinichi. Nem időznek ott sokáig. Miután végeztek a dolgokkal, tovább indulnak az úton. A rádió ismét halkan szól. Mind a két fiatal a gondolataiba mélyedve ül, és az utat figyelik. Egy idő után Shinichit elnyomja az álom. Ran ráterít a fiúra egy plédet és vezet tovább, közben felhívja a főnökét és beszámol a támadásról. Erik biztosítja, hogy Rómában már figyelni fogják őket, és ha kell, közbelépnek. Ran nyugodtan teszi le a telefont és vezet tovább. Pár óra múlva elérnek a határhoz, ahol igazoltatják őket és mikor miden rendben van, Ran tovább hajt. Hamarosan már a Colosseum körvonalát is lehet látni.
- Shinichi… Shinichi… - szólongatja a fiút – Rómában vagyunk. – mondja az ébredező srácnak.
- Oké. – ásít és körbenéz. – Hol szállunk, meg és meddig leszünk itt?
- Innen nem messze van a Hilton hotel, ott szállunk meg és két-három napot, mert van egy kis dolgom is itt, meg gondoltam körbenézhetnénk. – mosolyog. – Ja, és bátorkodtam, megint egy szobát választani.
- Rendben. – mosolyog Shinichi is. Hamarosan a szállodához érnek majd a recepción bejelentkezve elindulnak a szobájukba. Ran elmegy tusolni, majd utána Shinichi is. Gyors vacsora után, Shinichi még átnézi Ran sebét, majd mind a ketten álomra hajtják a fejüket, hiszen hosszú napot tudhatnak maguk előtt. A hold gyengéden világította meg az alvó fiatalokat, akik mit sem sejtve aludták álmukat, nem is sejtve micsoda tervek hada készül ellenük és a chip megszerzésére…