1.fejezet - Érdekes reggel és egy új megbízás

Reggel hét óra van. Egy gyönyörű barnahajú lány, még mélyen alszik a szobájában. Kora alapján húsz év körül lehet. Senki nem mondaná meg róla, hogy szakmájában a legjobb. A függöny mögül lassan utat tör magának a nap és fényével megsimogatja a lány arcát, hogy ideje felkelnie. Főhősnőnk lassan kinyitja kéken csillogó szemeit és álmosan felül az ágyában, az órára pillantva. Örömmel nyugtázza, hogy még csak negyed hét van. Lassan felkel az ágyból és a fürdőbe indul. Leveszi fekete, csipkés hálóingjét, majd beállva a zuhany alá, megereszti a vizet. Tusfürdőt nyomva a kezébe, bekeni a testét, majd lassan lemossa magáról a cseresznye illatú habot. Kinyúl a törölközőért és megtörölközik, majd maga köré csavarva indul vissza a szobájába. Lassú léptekkel sétál a fiókhoz, kivéve belőle fehérneműit, majd tovább sétál a szekrényhez és kivesz egy piros pántnélküli ruhát. Felöltözik, majd a fésülködőhöz sétál és derekáig érő haját szépen kifésüli és egy fekete hajpántot tesz bele. Kék szemét, fekete szemceruzával kihúzza és cseresznyepiros ajkaira átlátszó szájfényt tesz. Felkapja kistáskáját és leindul a konyhába. Készít magának egy kávét, majd azt iszogatva ül le az asztalhoz és nézi meg az aznapi újságot. Pár perc nézegetés után mérgesen rázza meg a fejét.
- Botrányos! – kiállt fel és levágja az újságot.
„A sikeres és mindig gyönyörű Ran Mouri a detektívek éjszakáján Shinichi Kudo oldalán jelent meg. Vajon mi van kettejük között? Tényleg nincsenek együtt? Vagy csak titkolják? Miss Mouri ujján egy gyönyörű gyűrű volt látható. Talán Shinichi Kudo megkérte a kezét? Az esküvőre készülnek? Nem lehet tudni, de sok boldogságot kívánunk nekik!
The Times”
- Valakit megölök! Nem igaz! Miért kell állandóan pletykákat híresztelni? – kérdi dühösen Ran, majd kiindul a konyhából, felveszi fekete magas sarkúját és felkapva a kocsi kulcsot kiindul a házból. Az ajtót bezárva maga után, elindul a garázsba és fekete porscejába beszállva kihajt a garázsból és elindul a főnökéhez. Nyugisan vezetve teszi fel a napszemüvegét és az utat nézve gondolkozik. Nem tudja, miért hívatják, hiszen most szabadságot kapott két hétre. Tíz perces vezetés után egy nagy házhoz ér. Kívülről egy egyszerű családi háznak látszik, de belül teljesen más. Ran kiszáll, a kocsiból majd elindul befele. Mikor belép, az ajtón mindenki kedvesen üdvözli, ő pedig egyenesen a főnök irodájába megy. Az ajtó előtt megállva, vesz egy mély levegőt és bekopog.
- Szabad! – hallatszik egy férfi hangja.
- Jó reggelt Erik! – lép be mosolyogva.
- Neked is Ran. – mosolyog – Ülj le. – mutat a székre, mire a lány leül. – Kávét? Teát?
- Egy kávét. – bólint, mire pár perc múlva, már behozzák. – Miért hívattál? – keveri meg a fekete folyadékot.
- Tudom, hogy szabadságra küldtelek, és még van egy heted, de szükség van rád. Jessica, meg kell védened egy srácot. A srác nagyon ügyes feltaláló. Az apjával egy olyan chipet találtak fel, ami bármit képes vezérelni. Számítógépeket, műholdat, atomerőműveket, kisebb fejlesztéssel akár az emberi agyat is. Erről már tud a Fekete szervezet is. Te vagy a legjobb ügynökünk és testőrünk. Meg kell védened a fiút és a chipet is El kell jutnotok Brüsszelbe a Heysel parkba és ott találkoztok David McFly-al, aki elvisz titeket a főhadi szállásra. Viszont a Fekete szervezet ott lesz a nyakadban. Vállalod?
- Igen – bólint – nem kerülhet hozzájuk. A srác hol van most?
- Londonban. Yusukevel elrepültök Londonba és a Hilton hotelben találkoztok vele. Ott már el van rendezve minden. Oda fognak vezetni titeket hozzá. Utána ketten tovább indultok. Érdemes megtervezned az útvonalat. A legjobb, ha forgalmas utakon mentek és autópályán.
- Igen, talán úgy elkerüljük a találkákat, de nem biztos.
- Pontosan. Tessék – nyújt át neki egy aktát – ebben mindent megtalálsz.
- Rendben. Köszi, Erik. – áll fel – megyek, beszélek a professzorral. – indul ki.
- Ja, és Jess! Sok sikert. – mosolyog.
- Nyugi, meglesz. – megy ki mosolyogva, majd elindul a laborba.  Belépve a terembe hatalmas robbanást hall.
- Mi történt? – rohan a professzorhoz.
- Csak egy újabb kísérlet – köhög – nem lényeges. A cuccokért jöttél?
- Igen – bólint.
- Jól van, gyere. – mennek oda az asztalhoz –Szóval, a kompúdered átprogramoztam egy kicsit, több stílust töltöttem fel rá – adja neki – aztán lézervágó rúzs, karkötő különböző késekkel, lézerrel felszerelve, JPS navigációs készülék, ami remek számítógép is, így bárhova betörhetsz, egy új bankkártya, feltöltve. A púderrel a kocsid kinézetét is meg tudod változtatni. A fekete porsced van ugye?
- Igen. – bólint Ran, miközben elteszi a kütyüket. – Van még valami?
- Ennyi lenne. Ja, és tessék. – dob még oda neki két mikro chipet.
- Chipek? – kapja el – Minek?
- Megtévesztésre. – kacsint a professzor, mire Ran mosolyogva int neki, majd kiindul az épületből. Kint a hátsó ülésre dobja a táskáját, majd elindítja az autót és hazaindul. Közben felhívja Yusuket és megbeszélik, mikor indulnak Londonba. Fél kilencre ér haza. Otthon előszed egy kisebb sporttáskát és beletesz pár fontosabb dolgot. Közben felhívja az autószállítót, hogy elvitesse Londonba a kocsiját. Miután ezzel is megvolt, jöhet a kinézet változtatás. Előveszi a kompúderes dobozt és kiválasztja a szokásos szőke haját és türkizkék szemeket, majd megjelenik rajta egy fekete kosztüm is.
- Üdvözöllek, Jessica Parker. – néz a tükörbe, majd fog egy pisztolyt és a lábához csatolja, míg a jobb lábára egy kést tesz. Miután elkészült, dudálást hall, így megfogja a cuccát, hagy egy rövid üzenetet, hogy hova megy, majd bezárja a házat és beül Yusuke mellé a kocsiba.
- Szia Jess.
- Szia. Akkor induljunk.
- Menjünk – indul el a fiú a reptérre – Magángéppel megyünk, így gyorsabban Londonba érünk és fel tudjuk deríteni azért a terepet. Viszont utána már ketten lesztek a sráccal.
- Rendben. – mondja miközben a GPS-en böngészik.
- Útvonalat tervezel?
- Igen. Muszáj megtervezni. – bólint
- Hogy haladsz?
- Jól. Most innen elmegyünk Londonba. Utána kocsival elmegyünk Rómába… ez öt és fél óra körülbelül… akkor Rómában ott leszünk egy-két napot, hamis infókat gyártok, hogy félre vezessem őket, és utána átmegyünk Milánóba, ahol magángéppel átrepülünk Németországba, Kölnbe. Utána már Brüsszelbe átjutni maximum két óra.
- Jó ötlet. De azért vigyázzatok… jobb, ha nem lesztek sokat egy helyen.
- Tudom. – bólint a lány, közben kiérnek a reptérre, majd elindulnak a gépükhöz.
- Amúgy ki vezeti a gépet? – kérdi Yusuke.
- Pierre.
- Az jó. – mosolyog Ran, majd köszönnek a pilótának és leülnek a helyükre, majd a gép engedélyt kér a felszállásra és lassan elindulnak London felé.
- Kinek az ötlete volt a magángép? – kérdi Yusuke.
- Erik. Azt mondta így nem lesz gond.
- Aham. – felel a srác, majd mind a ketten a laptopjuknak szentelik a figyelmüket és dolgoznak. Ran gondosan tervezi az útvonalat és átnézi az aktát is. Miután mindennel végez, elteszi a laptopot és kényelmesen elhelyezkedve lehunyja a szemét. Egy óra múlva Yusuke halk hangjára ébred.
- Jess, Jess, ébredj… mindjárt leszállunk.
- Oké. – ásít a lány és megdörzsöli a szemét. Miután a gép landol, elköszönnek a pilótától és cuccaikat megfogva indulnak ki a reptérről. Ran mosolyogva sétál oda az autójához, majd bepakolják a cuccaikat és beülve a kocsiba elindulnak a szállodához. Félóra autókázás után meg is érkeznek.
- Dél van. – nézi az óráját Yusuke.
- Tökéletes. – parkol le a kocsival, majd kiszállnak és elindulnak befele.
- Jó napot kívánok. A nevem Jessica Parker. – köszön a recepciósnak.
- Jó napot Miss. Parker. Kérem, jöjjenek utánam. – felel a recepciós, majd az étterembe vezeti őket és egy asztalhoz kíséri őket. – Itt várjanak.
- Köszönjük. – mondja Yusuke, majd kihúzza a széket a lánynak, aki leül, és az étlapot kezdi böngészni.
- Mit együnk? – ül le Yusuke is.
- Hm… nem tudom, én nem igazán vagyok éhes, szerintem egy salátát kérek.
- Már megint nyulat játszol?
- Mint mindig. – nevet Ran.
- Mit hozhatok? – megy oda egy pincér.
- Nos, a hölgynek egy salátát és egy bubis ásványvizet én pedig egy kólát kérek és a kettes menüt.
- Rendben van. – írja fel, majd megy el a pincér.
- Milyen úri ember vagy. A hölgynek. – mosolyog Ran.
- Jól nevelt ember vagyok. – nevet a fiú is. Tíz perc várakozás után, kihozzák a rendelést.
- Jó étvágyat. – mosolyog Ran.
- Köszi, neked is. – felel a fiú, majd enni kezdenek. Miután végeztek az ebéddel, rendeltek egy-egy kávét és várták a srácot, akit védeniük kell.
Eközben a recepcióshoz újabb két vendég érkezett. A hölgy mosolyogva vezette őket hőseink asztalához.
- Nos, önöket keresik. – hallják a recepciós hangját, majd a nő el is megy.
- Jó napot. A nevem Yusaku Kudo, és ő pedig a fiam Shinichi.
- Jó napot. A nevem Fudo Yusuke. –mondja és kezet ráznak - és bemutatom Jessica Parkert, Ő lesz a testőröd.
- Az nem lehet – gondolkozik döbbenten Ran, majd erőt vesz magán és ő is kezet ráz velük. – Örülök a találkozásnak.
- Szint úgy. – mosolyog Shinichi, majd visszaülnek az asztalhoz és megbeszélik a további részleteket. Ran elmondja, hogy hova kell vinnie Shinichit és hogy persze mindenképpen védeni fogja. Szó esik még az útvonalról is és néhány fontosabb dologról. Ran egy apró nyomkövetőt tesz Shinichire, amit a fiú nem vesz észre. Miután mindent elrendeztek kiindulnak a szállodából és Ran kocsijához mennek.
- Vigyázz magadra Jess. – öleli meg Yusuke.
- Nyugi. – mosolyodik el a lány, majd elköszön Yusakutól is.
- Vigyázni fogok rá, ne aggódjon. – mosolyog.
- Köszönöm. – feleli a férfi majd elköszön Shinichitől és elmegy.
- Akkor majd találkozunk. Ne feledd, bármi gáz van, hívj. – köszön e Yusuke és elmegy.
- Akkor induljunk. – teszi be Shinichi cuccát a csomagtartóba, majd beülnek a kocsiba. – Most Rómába fogunk először menni. – indítja el a kocsit a lány – Felkészültél egy nagy kalandra? – mosolyog Shinichire.
- Fel. – vigyorog vissza a fiú, majd a fekete porsce kigurul a parkolóból és kihajt az útra és a két fiatal belevág élete egyik legnagyobb kalandjába.
- Valami furcsa ebben a lányban… mint ha ismerném, biztosan titkol valamit… és ki fogom deríteni mi az… vagy ne legyen a nevem Kudo Shinichi…

Következő rész tartalmából:

– Amúgy mindig is testőr akartál lenni? – kérdezi meg hirtelen a fiú.
– Na és te? Mindig is a feltalálói szakma vonzott?
– Nem, nem igazán. Nyomozó szerettem volna lenni… Úgy döntöttem segítek neki, és tessék. Most itt ülök egy gyönyörű lány mellett, aki a testőröm. – kacsint Jessre
- Remélem nem zavar, ha együtt kell aludnunk… mivel már csak egy szoba van. - mondja halkan, miközben elindulnak a szoba felé.
- Ha szólok, átveszed a kormányt. – néz a fiúra
- Hogyan? – lepődik meg Shinichi.
- Követnek. – néz a visszapillantó tükörbe és a gyanúja be is igazolódik, mikor a hátsó ablakot eltalálja egy golyó.

Folyt.Köv.

By:Nina-chan

 

Hírek

  • 19-20 epilógus
    2012-05-25 14:39:05

    Feltettem a 19 fejezetet ami egyben az utolsó is. És írtam egy rövid epilógust is, mert úgy gondolom a történet megérdemli.
    Nina

  • 18. feji
    2012-05-12 16:21:10

    Megmondom őszintén ez a fejezet olyan sablonos lett hogy az nem igaz xD nah mindegy, lényeg a lényeg fent van az utolsó elötti fejezet :)

    Nina

  • 17. fejezet és hatalmas bocsánat
    2012-05-07 16:59:57

    Meghoztam a 17. fejezetet ami inkább átkötő fejezet. nagyon sajnálom hogy ennyi ideig nem hoztam frisst, de annyira nem volt időm írni, meg bevallom kedvem se... de most a terv hogy május végéig befejezem a történetet :) és tartom is magam hozzá. Puszi: Nina

  • 16.feji
    2011-10-09 11:19:00

    meghoztam a 16. fejezetet, sajnálom hogy eddig kellett rá várni, de olyan szinten nincs időm írni hogy az nem igaz...meg ihletem sem volt :S de most itt van :) Kellemes Olvasást!

  • Szavazás
    2011-10-02 09:39:29

    Lezártam a szavazást. Mivel sajnos kevés időm van, nem igazán tudok írni... megpróbálom még a héten hozni a 16. fejezetet.

  • Friss
    2011-09-24 09:48:23

    Meghoztam a 15. fejezetet és a Képek a történethez menüpont alatt ott van egy új menüpont A ház névvel. Ott van pár kép, hogy nagyjából hogy néz ki a ház.
    Kellemes Olvasást!

    Következő friss: 2011. szeptember 30 vagy 2011.október 1.

  • 14. feji
    2011-09-20 18:55:34

    Halihóóó :) Meghoztam a 14. fejit. Jó olvasást! Puszi :)

  • 13.fejezet és kis változás
    2011-09-15 09:51:51

    Elöször is:Megszeretnék kérni mindenkit aki olvassa a történetet, hogy legyen szíves mégegyszer elolvasni az Információ a történetről című menüpontot, mert változott egy-két dolog.
    Másodszor: Meghoztam a 13. fejezetet. Kellemes Olvasást, remélem tetszik.
    Jah és áthúztam a szüneteltető szöveget, most nem érvényes xD de szerintem el is tüntetem majd.

  • 12. feji :)
    2011-09-12 19:34:29

    Nos emberek.. ahányszor kiírom az oldalra hogy szünet, rá pár órára jön az ihlet xD ez kicsit gáááz... nah mindegy.... szóóóvaaaaal meghoztam a 12. fejezetet, mert Ryo már lerágta a fülem -.- szóval neki köszönjétek, mert én csak hétvégén akartam hozni xD *bujik az asztal alá* Szóóóval, a 12.fejezet végre fennt van :) Kicsit rövid lett, de több mint a semmi... nem tudom mikor lesz a kövi friss, de majd jön :) Oldal kinézete is megváltozott egy kicsit :)Azért a szüneteltetés kinnt marad...

  • 11.feji
    2011-08-30 10:30:30

    Mivel rövid volt a 10. így feltettem ma a 11.-et. Remélem tetszeni fog. Nekem nem jön be annyira ez a rész... Köszönet a segítségért Katenek. Ha nem nyuzgul nem lenne 11. feji még xD Kellemes Olvasást!

  • 10.feji
    2011-08-29 15:32:27

    Feltettem a 10.fejezetet, de ez nagyon rövid lett -.-, elfogyott az ihletem és igazából már nagyon nyagattak hogy tegyem fel... szóóóval a következőt megpróbálom hosszabbra írni. Jó olvasást ^^

  • 9.fejezet
    2011-08-27 11:50:53

    Úúúúúr isten xD ilyen is régen volt már XD egymás utánai nap friss xD nem tudom mi van velem XD megírtam a 9.fejit és fel is tettem XD kicsit rövid lett xD de se gáz, legalább fent van^^ létszi írj véleményt ^^ kiváncsi vagyok milyen lett ^^ Kellemes Olvasást!

  • 8.fejezet - Titkok
    2011-08-26 20:51:43

    Felkerült a 8. fejezet ^^ remélem tetszeni fog. Kellemes Olvasást!

    Puszi

  • 7.fejezet
    2011-08-22 15:16:16

    Csoda történt emberek xD Meghoztam a 7. fejezetet. Kicsit nyújtott-nyúzott-összecsapott lett de olvasható állapotban van legalább xDDDDD Jó olvasást :)

  • Javítások
    2011-08-12 21:22:49

    Átfutottam a  ficiket és kijavítottam a GPS-es dolgokat xD Nem is tudom miért J-vel írtam... jah igen, ez egy hosszú történet,a lényege egy srác miatt van és annyira beleépült a fejembe a JPS hogy nem GPS-et írtam xD nah igen...szőkének kéne lennem, pedig vörös vagyok -.-" Nah mind1, javítva xD legalább is azt hiszem... ha lenne még benne hiba létszi jelezzétek ^^
    FRISS: nem tudom mikor lesz friss, mert olyan szinten ihlet hiányom van, hogy az hihetetlen -.-" megpróbálom összehozni a 7.fejezetet, nem igérem hosszúra.
    Nina-chan

  • 6. fejezet PÓTLÁS!
    2011-08-06 19:57:20

    FIGYELEM! Most vettem észre, hogy a 6.fejezetet roszúl írtam meg! A 6.fejezetnek lemaradt egy kicsi része! POTÓLTAM! Megkérnék mindenkit aki olvasta már a 6.fejezetet, a végét azért még nézze meg. Sajnálom, a felelötlenségemet -.- és köszönöm ^^

  • 6. fejezet
    2011-08-05 19:27:54

    Meghoztam a 6. fejezetet. Remélem tetszeni fog. Örülnék ha írnál véleményt...lehet akár egy-két szó is. Köszönöm. ^.^

  • 5. fejezet
    2011-07-29 15:43:05

    Meghoztam a várva várt, 5. fejezetet. Kicsit szerintem rövid lett, de legalább kész van :)

    Puszi: Nina-chan

  • Új szereplő
    2011-07-28 17:02:09

    Bővitettem a szereplő gárdát! A képek a történethez menüben megtaláljátok.
    Nina-chan

  • 4. fejezet
    2011-07-17 14:34:52

    Meghoztam a 4.fejezetet. Remélem tetszeni fog. A kövi friss nem tudom mikor jön, mert a héten nem leszek itthon és lehet hogy nem tudok haladni a ficel. Amint kész az új feji hozni fogom. Puszi: Nina-chan

  • 3. fejezet
    2011-07-09 18:01:20

    Meghoztam a várva várt 3. fejezetet :) Kellemes Olvasást. A ficet hetente fogom frissíteni ha minden jól megy. Lehet elöbb, lehet hogy késöbb. :) Kövi friss: 2011. július. 17-én várható ha minden jól megy.

Asztali nézet