Másnap reggel Shinichi fáradtan nyitja ki a szemét és maga mellé pillantva látja, hogy Jess már nem fekszik ott. A fürdőből halk éneklés szűrődik ki és a víz csobogását is lehet hallani. Shinichi lassan felkel, majd elindul a konyha felé és tölt magának kávét. Lassan kezdi iszogatni, miközben azon gondolkozik, hogy ma este lesz az estély.
- Remélem minden jól sül el és Jessnek sem esik baja. Miért aggódok ennyire érte? Hiszen igazából csak tényleg a testőröm, de még is, aggódom miatta. Amikor meglőtték és kórházban volt, akkor is féltettem. Mi késztet erre? Utoljára Rant féltettem talán ennyire. – gondolkozik és kinéz az ablakon. Kint kellemes meleg van. A nap melegen süt, kint az emberek már rohangálnak, sietnek munkába.  Látszik, hogy nyár közepe van még. Hamarosan nyílik a fürdő ajtaja és Jess bukkan fel egy egyszerű rövidnacit és egy toppot viselve.
- Jó reggelt! – mosolyog Shinichire.
- Neked is. – mosolyog a lányra – hogy aludtál?
- Egész jól. Bár már fél nyolckor fent voltam, és te?
- Én is jól aludtam. – ásít
- Úgy látszik nem eleget.
- Ne nevess! Fáradt vagyok.
- Mit csináltál az este?
- Aludtam… - morog Shinichi, miközben Jess nevetve teszi el a cuccait a kistáskájába.
- Menjünk akkor ma körbenézni? Kis álomszuszék.
- Vicces vagy Jess, csak nevetni felejtettem el…
- Jaj, de morci vagy. Mosolyogj egy kicsit. – megy oda Shinichihez és megsimizi az arcát.
- Álmos vagyok még…
- Akkor aludj. Elmegyek körbenézni.
- Nem baj?
- Már miért lenne? Pihenj csak. Este kell az erőd úgy is. Hamarosan jövök. Szia. – megy ki az ajtón Jess, Shinichi pedig álmosan dől vissza az ágyba aludni. Ran mosolyogva sétál az utcán, élvezve a kellemes időt. Kis séta után bemegy egy cukrászdába sütizni. Mosolyogva ül ki a teraszra és nézi a siető embereket.
- Kell egy kis egyedüllét. Nem is baj, hogy Shinichi ott maradt, így jobb. Egyedül, csak én és a sütim. – gondolkozik, majd miután megette a sütit, tovább indul Milánó zsúfolt utcáján. Elhalad egy ékszerbolt előtt, ahol kiszúr egy arany láncot, amin egy szív alakú medál van.
- Anyu mindig is szeretett volna ilyet. – gondolkozik, majd bemegy és megveszi az édesanyjának. Miután ezt is letudta, gondolkozva sétál tovább, nézegetve a kirakatokat. Megakad a szeme egy gyönyörű fekete koktélruhán, így besiet a butikba és megpróbálja. A ruha tökéletesen illik rá. Néz hozzá még egy magas sarkút is, majd a pénztárhoz sétálva fizet és tovább indul. Benéz egy fegyverkereskedésbe is, ahol beszerez pár új fegyvert, majd tovább indul. A délelőtt hamar elmegy, és azon kapja magát, hogy már dél is elmúlt. Úgy dönt, bemegy egy pizzériába és vesz pizzát és üdítőt, majd elindul vissza a szálloda felé. Egy órára vissza is ér és elindul fel a szobába. Eközben Shinichi már rég felkelt és most a laptopján böngészik, hátha talál valamit Jessről. Talál egy-két infót, botrányt, balesetet. Az egyik balesetnél megakad a szeme.
- Hiszen ez akkor volt, amikor Ran is két hétig kórházban volt… mi ez a sok közös bennük? Jess egyenlő lenne Rannal? De akkor miért nem mondta el? Biztos, hogy valami nincs rendben ezzel az üggyel. Annyi közös van bennünk, hogy az már hihetetlen. Ráadásul a tetteik, a dolgaik, a gondolkozásuk… szinte ugyan az. – gondolkozik, miközben a nyíló ajtóra kapja a tekintetét.
- Szia! – lép be mosolyogva Jess. – Hoztam pizzát.
- Oh, jó ötlet volt. Mi újság a városban?
- Semmi különös. Unalom van. – teszi le a pizzát és az üdítőket az asztalra, miközben a vett dolgokat a sarokba teszi. – Együnk, még langyos.
- Oké. – megy oda Shinichi, majd vesz egy pizza szeletet és enni kezdi. Jess is követi a példáját.
- Amúgy, hányra is kell menni este?
- Hatra. Korán kezdődik a buli. Remélem minden jól fog menni.
- Ne aggódj. Biztosan. – mosolyog a lányra Shinichi, majd lassan elfogy a pizza.
- Azt hiszem, ledőlök egy kicsit. Ha elaludnék, felkeltesz négykor?
- Persze. – bólint Shinichi, majd Jess elindul a szobába és eldől az ágyon. Pár perc múlva csak az egyenletes szuszogást lehet hallani. Shinichi eközben elpakol, majd visszaül a gép elé és tovább kutakodik. Az óra hamar négy órát üt, így a fiú halkan az ágyhoz sétál, majd finoman megrázva Jess vállát ébresztgeti.
- Álomszuszék, felkelni. Idő van.
- Mindjárt. – ásít Jess, majd nyújtózkodva felül.
- Négy óra van.
- Oké. Elmegyek zuhanyozni és akkor utánam mehetsz jó?
- Persze. – bólint a fiú, mire Jess bemegy a fürdőbe, majd ruháitól megszabadulva beáll a zuhanykabinba és letusol, közben megmossa a haját. Miután ezzel megvan, összeszedi a cuccait és kiindul a fürdőből.  Mikor Jess kijön, Shinichi bemegy. Jess készülődni kezd. Előveszi a bordó estélyit, majd felveszi. Szőke haját megszárítja, ami nagy loknikban hullik a vállára, majd egy apró csatot tesz bele. Felveszi a szintén bordós magas sarkút, majd enyhén kisminkeli magát. Combja két belső oldalára pisztolyt erősít, majd elégedettem szemléli magát a tükörben. Eközben Shinichi is felveszi az öltönyt, majd a szőke parókával eltakarja barna haját, majd kijön a fürdőből.
- Hűha… nagyon gyönyörű vagy… - lepődik meg Shinichi.
- Öhm… köszi. – pirul el halványan Jess, majd Shinichi elé megy és megigazítja a fiú nyakkendőjét, majd a púderes dobozért nyúl és megnyomva egy gombot rajta Shinichi szemei már zöldben pompáznak. – Hm. A kék jobban állt.
- Szerintem is. – nézi meg magát a tükörben.
- Jobb lesz, hogy álnevet viselsz. Szóval? Mi legyen a neved?
- Passzolok. Alex?
- Jó. – bólint Jess – Tökéletes, ha szóba kerül ki vagy, azt mondjuk, hogy a társam. Oké?
- Rendben.
- Akkor indulhatunk. – kapja fel a kistáskáját Ran, miközben az óra háromnegyed hatot mutat. Shinichivel kiindulnak a szállodából, majd beszállnak a sárga Porsceba és elindulnak. Kivételesen Shinichi vezet. Hamar odaérnek, majd kiszállva a kocsiból elindulnak befele. Útközben sokan köszönnek Jessicának, aki mosolyogva köszön vissza. Bemennek, a bálterembe ahol már nagyban folyik a zene. Ran gondolkozva néz körbe és több fekete szervezetes tagot is kiszúr.
- Elég sok tag van itt. – hajol közel Shinichihez.
- Mennyi?
- Körülbelül tíz-húsz ember.
- Az szép. – mondja halkan, majd normál hangerőn folytatja. – Szabad erre a táncra?
- Persze. – mosolyog Jess, majd a parkettre mennek és táncolni kezdenek. Shinichi tökéletesen vezeti a lányt, aki így jobban fel tudja térképezni a helyet.
- Lesz itt bunyó. – mondja halkan Shinichinek.
- Gondolod?
- Biztos vagyok benne. Nem tetszenek azok a fekete öltönyös fickók. Rosszban sántikálnak.
- Nyomozni akarsz?
- Nem akarok feltűnést, de jó lenne tudni…
- Akkor?
- Vezess arrafele. – mondja, és Shinichi úgy is tesz, könnyedén vezeti Rant át a parketten és hamarosan már a két férfi közelében vannak, akik ebből semmit nem vettek észre. Jess gondolkozva nézi őket, mikor kiszúr az egyiknél egy aktatáskát.
- Mennyi pénz lehet benne?
- Nem tudom. Biztos sok. – mondja Shinichi halkan. – Köszönöm a táncot. – csókol kezet a lánynak.
- Számomra az öröm. – mosolyog Jess, majd elindulnak az asztalhoz és Ran gondolkozva vesz egy pohár pezsgőt.
- Min jár az eszed?- csatlakozik hozzá Shinichi.
- Azon gondolkozom, mire kell az a sok pénz és miért itt van?
- Mert itt fogják átvenni?
- Pontosan, és van is tippem kik. – néz jobbra a sarokban álló emberre. – Ő Tequila. Mesterlövész. A fekete szervezet egy tagja. Utál engem, mert meghiúsítottam egy több milliós üzletet, jó befektetés lett volna neki.
- Hm. Gondolod, hogy most is nagy dologra készül?
- Egy aktatáskányi pénzel? Szinte száz százalék.
- Akkor?
- Meg kell akadályozni. – kezdi el követni Teguilát, aki a kétöltönyös alakkal távozik kifele, és egy másik terembe mennek át. Shinichi Ran mögött megy. Átmennek ők is a terembe, Ran előveszi a pisztolyt és Shinichi is nyúl a sajátjáért.
- Nahát-nahát. Tequila, milyen régen nem találkoztunk. – szólal meg Jess.
- Jessica Parker. Már megint ott vagy ahol nem kéne, és társad is van? Ki ez a szőke gyerek?
- Nem ismered őt, Teqila, nem érdemes foglalkozni a nevével, de az jobban érdekel, hogy miben mesterkedsz?
- Hm. A drogkereskedés nagy pénzt hoz a házhoz. Vermouth sem veti meg, szóval, üzlet a világ, ezt te is tudod.
- Tudom. – szegezi rá az egyik öltönyösre a pisztolyt. – Viszont azt hiszem a műsornak vége. – lövi le az egyiket, mire a másik öltönyös, Tequila és Shinichi is fegyvert ránt és lőni kezdenek egymásra. Ran és Shinichi az egyik asztal mögé húzódnak és onnan lőnek.  Jess előjön az asztal mögül és félig térdelve meglövi Tequilát, míg Shinichinek sikerül lelőnie a fekete öltönyöst. Tequila erre dühös lesz, majd fegyvert szegezve Shinichire lelövi. A fiú a falnak tántorodik és lecsúszik a fal tövébe. Ran ijedten néz rá, majd Tequilára szegezi a pisztolyt, aki meghajol a lány előtt és eltűnik.  Jess aggódva fut Shinichihez.
- Istenem… Shinichi, hallasz engem? – érinti meg a fiú arcát.
- Au… igen…
- Annyira sajnálom, ha nem jössz el velem, nem sérülsz meg. – mondja könnyes szemmel, miközben a mentőket hívja.
- Nincs semmi baj… ha nem jövök, lehet téged lőttek le volna megint. – törli le a lány könnyeit.
- Css… ne beszélj, a mentő mindjárt itt lesz. – mondja halkan Jess.
- Nem lesz bajom. Szívós vagyok. – mosolyog a lányra – ne aggódj értem, bár így most gyönyörű vagy. – mondja halkan, majd lehunyja a szemét. Hamarosan megjön a mentő és Shinichit kórházba viszik. Jess követi a mentőt a kocsival és magát hibáztatja, amiért nem tudta megvédeni Shinichit.
- Istenem. Csak add, hogy ne essen baja. Kérlek. – súgja halkan, miközben rohan be a kórházba…

Az éjszaka nyomasztó csenddel borult a kórház zöld falaira. Egy húsz év körüli szőke hajú lány ül a széken és imádkozik, hogy a fiú, akit szeret, életben maradjon, és ne legyen semmi baja.  A csend és a sötétség nagy úr, ha egy szerettünk kórházban fekszik. Csak reménykedhetünk, hogy minden rendben lesz… mert mást nem tehetünk… csak hiszünk, bizakodunk és várunk.

- Másnap reggel -

A kórházban ülve Jessica gondolataiba mélyedt. Az orvos hamarosan felbukkant és mosolyogva közölte a lánnyal, hogy Shinichivel minden rendben van. Ran kifújta a levegőt és megköszönte, majd bement Shinichihez.
- Hogy vagy? – lép be a kórterembe.
- Jól. Veled minden oké?
- Persze. – ül le a fiú mellé – annyira aggódtam érted…
- Semmi bajom, jól vagyok.
- Örülök neki. – nyom puszit a fiú arcára, aki kicsit elpirul.

- 2 nap múlva –

Jess már összeszedte a cuccokat és felvették Shinichivel az álruhájukat. Jess egy lila szoknyát viselt és rózsaszín parókával takarta el haját. Shinichin egy farmer volt lila pólóval, és fekete kimosható festékkel festették át a haját.  Beültek a kocsiba és kihajtottak a reptérre. Ran elrendezte a kocsit és a jegyeket, majd gépre szálltak. Jess a laptopján kezdett dolgozni, míg Shinichi olvasott. Jess megtervezte az új útvonalat és egy mentő vonalat is. Miután ezzel elkészült, lecsukta a laptopot, majd hátradőlt az ülésben és lehunyta a szemét. Legközelebb gyengéd érintésre ébredt.
- Mindjárt leszállunk. – hallja Shinichi halk hangját.
- Rendben. – nyújtózkodik, majd mikor a gép leszáll, felállnak és elindulnak. Kint felveszik a csomagjaikat, majd a kocsi felé indulnak. Elindulnak a szálloda felé. Hamarosan odaérnek, majd Jess bejelentkezik, és felmennek a szobájukba. Ran elrendezi a cuccait. Shinichi pedig zuhanyozni megy. Az idő elég gyorsan elment, már este kilenc óra volt. Shinichi után Jess is elment tusolni, majd mindketten elmentek aludni.

Folyt. Köv.

 

Képek:

Bálterem
A bálterem

alexet lelövik
Shinichit/Alexet meglövik

 

Hírek

  • 19-20 epilógus
    2012-05-25 14:39:05

    Feltettem a 19 fejezetet ami egyben az utolsó is. És írtam egy rövid epilógust is, mert úgy gondolom a történet megérdemli.
    Nina

  • 18. feji
    2012-05-12 16:21:10

    Megmondom őszintén ez a fejezet olyan sablonos lett hogy az nem igaz xD nah mindegy, lényeg a lényeg fent van az utolsó elötti fejezet :)

    Nina

  • 17. fejezet és hatalmas bocsánat
    2012-05-07 16:59:57

    Meghoztam a 17. fejezetet ami inkább átkötő fejezet. nagyon sajnálom hogy ennyi ideig nem hoztam frisst, de annyira nem volt időm írni, meg bevallom kedvem se... de most a terv hogy május végéig befejezem a történetet :) és tartom is magam hozzá. Puszi: Nina

  • 16.feji
    2011-10-09 11:19:00

    meghoztam a 16. fejezetet, sajnálom hogy eddig kellett rá várni, de olyan szinten nincs időm írni hogy az nem igaz...meg ihletem sem volt :S de most itt van :) Kellemes Olvasást!

  • Szavazás
    2011-10-02 09:39:29

    Lezártam a szavazást. Mivel sajnos kevés időm van, nem igazán tudok írni... megpróbálom még a héten hozni a 16. fejezetet.

  • Friss
    2011-09-24 09:48:23

    Meghoztam a 15. fejezetet és a Képek a történethez menüpont alatt ott van egy új menüpont A ház névvel. Ott van pár kép, hogy nagyjából hogy néz ki a ház.
    Kellemes Olvasást!

    Következő friss: 2011. szeptember 30 vagy 2011.október 1.

  • 14. feji
    2011-09-20 18:55:34

    Halihóóó :) Meghoztam a 14. fejit. Jó olvasást! Puszi :)

  • 13.fejezet és kis változás
    2011-09-15 09:51:51

    Elöször is:Megszeretnék kérni mindenkit aki olvassa a történetet, hogy legyen szíves mégegyszer elolvasni az Információ a történetről című menüpontot, mert változott egy-két dolog.
    Másodszor: Meghoztam a 13. fejezetet. Kellemes Olvasást, remélem tetszik.
    Jah és áthúztam a szüneteltető szöveget, most nem érvényes xD de szerintem el is tüntetem majd.

  • 12. feji :)
    2011-09-12 19:34:29

    Nos emberek.. ahányszor kiírom az oldalra hogy szünet, rá pár órára jön az ihlet xD ez kicsit gáááz... nah mindegy.... szóóóvaaaaal meghoztam a 12. fejezetet, mert Ryo már lerágta a fülem -.- szóval neki köszönjétek, mert én csak hétvégén akartam hozni xD *bujik az asztal alá* Szóóóval, a 12.fejezet végre fennt van :) Kicsit rövid lett, de több mint a semmi... nem tudom mikor lesz a kövi friss, de majd jön :) Oldal kinézete is megváltozott egy kicsit :)Azért a szüneteltetés kinnt marad...

  • 11.feji
    2011-08-30 10:30:30

    Mivel rövid volt a 10. így feltettem ma a 11.-et. Remélem tetszeni fog. Nekem nem jön be annyira ez a rész... Köszönet a segítségért Katenek. Ha nem nyuzgul nem lenne 11. feji még xD Kellemes Olvasást!

  • 10.feji
    2011-08-29 15:32:27

    Feltettem a 10.fejezetet, de ez nagyon rövid lett -.-, elfogyott az ihletem és igazából már nagyon nyagattak hogy tegyem fel... szóóóval a következőt megpróbálom hosszabbra írni. Jó olvasást ^^

  • 9.fejezet
    2011-08-27 11:50:53

    Úúúúúr isten xD ilyen is régen volt már XD egymás utánai nap friss xD nem tudom mi van velem XD megírtam a 9.fejit és fel is tettem XD kicsit rövid lett xD de se gáz, legalább fent van^^ létszi írj véleményt ^^ kiváncsi vagyok milyen lett ^^ Kellemes Olvasást!

  • 8.fejezet - Titkok
    2011-08-26 20:51:43

    Felkerült a 8. fejezet ^^ remélem tetszeni fog. Kellemes Olvasást!

    Puszi

  • 7.fejezet
    2011-08-22 15:16:16

    Csoda történt emberek xD Meghoztam a 7. fejezetet. Kicsit nyújtott-nyúzott-összecsapott lett de olvasható állapotban van legalább xDDDDD Jó olvasást :)

  • Javítások
    2011-08-12 21:22:49

    Átfutottam a  ficiket és kijavítottam a GPS-es dolgokat xD Nem is tudom miért J-vel írtam... jah igen, ez egy hosszú történet,a lényege egy srác miatt van és annyira beleépült a fejembe a JPS hogy nem GPS-et írtam xD nah igen...szőkének kéne lennem, pedig vörös vagyok -.-" Nah mind1, javítva xD legalább is azt hiszem... ha lenne még benne hiba létszi jelezzétek ^^
    FRISS: nem tudom mikor lesz friss, mert olyan szinten ihlet hiányom van, hogy az hihetetlen -.-" megpróbálom összehozni a 7.fejezetet, nem igérem hosszúra.
    Nina-chan

  • 6. fejezet PÓTLÁS!
    2011-08-06 19:57:20

    FIGYELEM! Most vettem észre, hogy a 6.fejezetet roszúl írtam meg! A 6.fejezetnek lemaradt egy kicsi része! POTÓLTAM! Megkérnék mindenkit aki olvasta már a 6.fejezetet, a végét azért még nézze meg. Sajnálom, a felelötlenségemet -.- és köszönöm ^^

  • 6. fejezet
    2011-08-05 19:27:54

    Meghoztam a 6. fejezetet. Remélem tetszeni fog. Örülnék ha írnál véleményt...lehet akár egy-két szó is. Köszönöm. ^.^

  • 5. fejezet
    2011-07-29 15:43:05

    Meghoztam a várva várt, 5. fejezetet. Kicsit szerintem rövid lett, de legalább kész van :)

    Puszi: Nina-chan

  • Új szereplő
    2011-07-28 17:02:09

    Bővitettem a szereplő gárdát! A képek a történethez menüben megtaláljátok.
    Nina-chan

  • 4. fejezet
    2011-07-17 14:34:52

    Meghoztam a 4.fejezetet. Remélem tetszeni fog. A kövi friss nem tudom mikor jön, mert a héten nem leszek itthon és lehet hogy nem tudok haladni a ficel. Amint kész az új feji hozni fogom. Puszi: Nina-chan

  • 3. fejezet
    2011-07-09 18:01:20

    Meghoztam a várva várt 3. fejezetet :) Kellemes Olvasást. A ficet hetente fogom frissíteni ha minden jól megy. Lehet elöbb, lehet hogy késöbb. :) Kövi friss: 2011. július. 17-én várható ha minden jól megy.

Asztali nézet