Megjegyzés: A történet elejét egyes szám első személyben írom. Tehát mintha a szereplő mesélné.  Ahol véget ér az I/1, ahhoz oda fogom írni. Remélem nem lesz zavaros.

Sziasztok. A nevem Kozama Seiji. Huszonhárom éves vagyok és testőrként, titkos ügynökként dolgozom. Ti talán az álnevemen ismertek. Yusuke Fudo. Igen, én dolgoztam Rannal és segítettem neki. Mostanában egy egyszerű ügyön dolgoztam hamar végeztem vele. Ma délben behívott a főnök beszélni. Azt mondta szeretné ha Ran után mennék és megnézném, hogy halad az üggyel. Egyből rábólintottam, így most otthon pakolászok a táskámba pár cuccot, majd a GPS-en tájékozódva bemérem Rant, hogy hol lehet. Mázli, hogy annak idején rábeszéltem, hogy hordja a nyomkövetőt, ilyenkor sokat segít. Miután ezzel is elkészültem, kiindultam a reptérre. Megvettem a jegyet és helyet foglaltam. Mellettem egy tizenhét év körüli csajszi ült. Az út közepén elaludtam. Mikor felébredtem, már Kölnben voltam. Leszálltam a gépről és beszálltam a kocsiba, majd a szálloda felé indultam. Útközben vettem valami kaját estére, közben telefonon beszéltem a recepcióssal és lefoglaltam a szobámat. Reméltem, hogy Ran nem bukott le és minden rendben van, nem sebesült meg. Be kell vallanom nagyon kedvelem őt.

- I/1-vége –

Shinichi és Jess békésen alszanak, az óra elüti a tizenegy órát. A szálloda parkolójába egy fekete BMW hajt be. Egy srác száll ki belőle, sporttáskáját vállára érve indul be a szállodába. Befelé menet megakad a szeme egy sárga Porschén, mosoly húzódik a szájára, miközben bemegy a szállodába. A recepcióssal vált pár szót, majd a kulcsot megkapva elindul fel a szobájába. Belép a szobába és cuccát ledobva körbenéz, majd elmegy zuhanyozni és lefekszik aludni. Másnap reggel Jess kilenc órakor ébredezik és fáradtan felül az ágyban. Ásítva indul el a fürdőbe megmosni az arcát, majd átöltözik és visszamegy a nappaliba és bekapcsolja a tévét. Shinichi is ébredezni kezd, felkel és lehuppan a nappaliban a kanapéra.
- Jó reggelt.
- Neked is. – mosolyog Jess.
- Mit tervezel mára?
- Passzolok, mi lenne, ha körbenéznénk a városban?
- Jó ötlet. – bólint Shinichi majd feláll – lezuhanyozok, aztán ha gondolod, mehetünk.
- Oké. – áll fel Jess és a konyhába indul kávét csinálni. Shinichi eközben elkészül, majd kávézás után elindulnak körbenézni a városban. Köln egész szép városnak bizonyult. Hőseink beszélgetve sétálgattak a nyugodt városban. Az égen felhők gyülekeztek, azt sugallva, hogy vihar közeleg. Párosunk ezzel nem törődve sétáltak és vásárolgattak.
- Mesélj még valamit. Hogy ment a suli? – kérdi mosolyogva Jess.
- Nem volt olyan rossz. – nevet Shinichi – még herceget is játszottam egy darabban.
- Nagyon helyes voltál akkor. – mosolyog, majd hirtelen lefagy, az arcáról mikor rájön mit mondott.
- Hogyan?
- Öhm. Semmi-semmi.
- Azt mondtad nagyon helyes voltál akkor. – idézi fel – hogyan?
- Láttam rólad képet. – menti ki magát – a főnök mutatta még mielőtt találkoztunk.
- Jah, értem.  – bólint és tovább sétálnak.
- Ez egy hajszálon múlt. Majdnem lebuktattam magam… még is honnan tudhattam volna? Olyan hülye vagy Ran. – dorgálja magát gondolatban. Csendben sétálgatnak még egy kicsit, majd visszaindulnak a szállodába. Visszaérve felmennek a szobájukba, majd leülve a kanapéra folytatják a beszélgetést.
- Te csináltál valamit a suliban? Jártál valami foglalkozásra? – kérdi Shinichi.
- Karatéztam és táncoltam. Egyszer én is játszottam egy darabban, hercegnőt alakítottam. – nevetgél zavartan Jess.
- Igen? – húzza fel a szemöldökét Shinichi és közelebb hajol a lányhoz.
- Öhm… igen – jön zavarba a lány és a fiú szemeibe néz.
- Miért érzem azt, hogy ismerem? Mi vonz ennyire hozzá? – gondolkozik Shinichi a lány szemeit fürkészve, majd gondol egyet és megszünteti a kis távolságot az ajkaik között és gyengéden megcsókolja a meglepődött lányt, aki pillanatnyi hatásszünet után visszacsókol. Jess mosolyogva karolja át Shinichi nyakát és húzódik közelebb hozzá, miközben csókjuk kezd szenvedélyesebb lenni, majd a levegőhiány miatt megszakad és a két kék szempár zavartan fürkészi egymásét. Kint eközben a kellemes őszies időt meghazudtolva lassan szállingózni kezd a hó is, lassan befehérítve a várost. A szoba néma csendjét egyelőre csak az óra kattogása zavarja, majd Jess mozgolódni kezd és elkapva a tekintetét halkan szólal meg.
- Én… - mondja a lány, majd hirtelen felpattan és kirohan a szobából. Shinichi gondolkozva néz utána majd mélyet sóhajtva feláll, felveszi a kabátját, majd megfogja Jess kabátját is és az esernyőt felvéve a lány után indul. Jess eközben a szálloda melletti kis park szerűségbe rohan, majd az egyik falnak dönti a hátát és lassan lecsúszik a földre.
- Mi a fenét művelek? Én ezt nem bírom… el kell mondanom neki, hogy ki vagyok… hiszen én vagyok Ran is és ez így nem mehet tovább, nem bírom – mondja halkan, majd lépéseket hall és felkapja a fejét.
- Tessék. – nyújtanak neki egy kabátot, amit a lány fel is vesz, majd az esernyő alá sétál.
- Shinichi… nekem… nekem mondanom kell valamit. – néz fel a fiúra, aki kíváncsi tekintettel néz vissza.
- Hallgatlak.
- Én… én…
- Hé, fiatalok! – hallanak egy fiú hangot, mire mind a ketten odanéznek és Jess döbbenten szólal meg – Mit keresel itt?
- Segíteni jöttem. – vigyorog rájuk a vöröses hajú srác és odasétál melléjük.
- A főnök küldött? – kérdi Jess.
- Igen. Üdv a nevem Fudo Yusuke. – fordul Shinichi felé – még Londonban találkoztunk, csak akkor máshogy néztem ki.
- Emlékszem. – bólint Shinichi és kezet fognak.
- A főnök kíváncsi volt, hogy minden rendben van-e és hogy nem-e támadtak meg titeket. Megkért, hogy nézzek rátok. Minden rendben van ugye?
- Persze. – bólint Jess – voltak összezördülések, de minden oké.
- Helyes. Induljunk vissza a szállodába, mit szóltok?
- Jó, menjünk – bólint Shinichi és a három fiatal visszaindul a szállodába.
- Mit akart mondani nekem vajon Jess? Ha nem jön Yusuke elmondta volna… - gondolkozik Shinichi a lányra pillantva.
- Majdnem elmondtam a titkom neki, hogy ki is vagyok. Ha Yusuke nem jön megtettem volna. – gondolkozik a földet nézve.
- Biztos, hogy vallani akart, túl nehéz neki, hogy a szerelmét kell védenie. Gondolom történt köztük valami. Hm… és Jess a zöld körömlakkot viseli? Hm… vajon emlékszik mi történt két évvel ezelőtt? Akkor is ugyan ilyen zöld lakk volt a körmein. – gondolkozik Yusuke is és ő is a lányra néz. Lassan visszaérnek a szállodába, majd bemennek Jessék szobájába és leülnek az asztalhoz.
- Szóval meséljetek… mi történt eddig? – teszi fel azt a kérdést Yusuke, ami a legjobban foglalkoztatja.

Folyt.Köv.

Képek:


Ez a kép még az elöző 6. fejezethez tartozik. Mikor a repülőn utaztak így néztek ki.


Shinichi és Jess kint a hóesésben


Yusuke Fudo

 

Hírek

  • 19-20 epilógus
    2012-05-25 14:39:05

    Feltettem a 19 fejezetet ami egyben az utolsó is. És írtam egy rövid epilógust is, mert úgy gondolom a történet megérdemli.
    Nina

  • 18. feji
    2012-05-12 16:21:10

    Megmondom őszintén ez a fejezet olyan sablonos lett hogy az nem igaz xD nah mindegy, lényeg a lényeg fent van az utolsó elötti fejezet :)

    Nina

  • 17. fejezet és hatalmas bocsánat
    2012-05-07 16:59:57

    Meghoztam a 17. fejezetet ami inkább átkötő fejezet. nagyon sajnálom hogy ennyi ideig nem hoztam frisst, de annyira nem volt időm írni, meg bevallom kedvem se... de most a terv hogy május végéig befejezem a történetet :) és tartom is magam hozzá. Puszi: Nina

  • 16.feji
    2011-10-09 11:19:00

    meghoztam a 16. fejezetet, sajnálom hogy eddig kellett rá várni, de olyan szinten nincs időm írni hogy az nem igaz...meg ihletem sem volt :S de most itt van :) Kellemes Olvasást!

  • Szavazás
    2011-10-02 09:39:29

    Lezártam a szavazást. Mivel sajnos kevés időm van, nem igazán tudok írni... megpróbálom még a héten hozni a 16. fejezetet.

  • Friss
    2011-09-24 09:48:23

    Meghoztam a 15. fejezetet és a Képek a történethez menüpont alatt ott van egy új menüpont A ház névvel. Ott van pár kép, hogy nagyjából hogy néz ki a ház.
    Kellemes Olvasást!

    Következő friss: 2011. szeptember 30 vagy 2011.október 1.

  • 14. feji
    2011-09-20 18:55:34

    Halihóóó :) Meghoztam a 14. fejit. Jó olvasást! Puszi :)

  • 13.fejezet és kis változás
    2011-09-15 09:51:51

    Elöször is:Megszeretnék kérni mindenkit aki olvassa a történetet, hogy legyen szíves mégegyszer elolvasni az Információ a történetről című menüpontot, mert változott egy-két dolog.
    Másodszor: Meghoztam a 13. fejezetet. Kellemes Olvasást, remélem tetszik.
    Jah és áthúztam a szüneteltető szöveget, most nem érvényes xD de szerintem el is tüntetem majd.

  • 12. feji :)
    2011-09-12 19:34:29

    Nos emberek.. ahányszor kiírom az oldalra hogy szünet, rá pár órára jön az ihlet xD ez kicsit gáááz... nah mindegy.... szóóóvaaaaal meghoztam a 12. fejezetet, mert Ryo már lerágta a fülem -.- szóval neki köszönjétek, mert én csak hétvégén akartam hozni xD *bujik az asztal alá* Szóóóval, a 12.fejezet végre fennt van :) Kicsit rövid lett, de több mint a semmi... nem tudom mikor lesz a kövi friss, de majd jön :) Oldal kinézete is megváltozott egy kicsit :)Azért a szüneteltetés kinnt marad...

  • 11.feji
    2011-08-30 10:30:30

    Mivel rövid volt a 10. így feltettem ma a 11.-et. Remélem tetszeni fog. Nekem nem jön be annyira ez a rész... Köszönet a segítségért Katenek. Ha nem nyuzgul nem lenne 11. feji még xD Kellemes Olvasást!

  • 10.feji
    2011-08-29 15:32:27

    Feltettem a 10.fejezetet, de ez nagyon rövid lett -.-, elfogyott az ihletem és igazából már nagyon nyagattak hogy tegyem fel... szóóóval a következőt megpróbálom hosszabbra írni. Jó olvasást ^^

  • 9.fejezet
    2011-08-27 11:50:53

    Úúúúúr isten xD ilyen is régen volt már XD egymás utánai nap friss xD nem tudom mi van velem XD megírtam a 9.fejit és fel is tettem XD kicsit rövid lett xD de se gáz, legalább fent van^^ létszi írj véleményt ^^ kiváncsi vagyok milyen lett ^^ Kellemes Olvasást!

  • 8.fejezet - Titkok
    2011-08-26 20:51:43

    Felkerült a 8. fejezet ^^ remélem tetszeni fog. Kellemes Olvasást!

    Puszi

  • 7.fejezet
    2011-08-22 15:16:16

    Csoda történt emberek xD Meghoztam a 7. fejezetet. Kicsit nyújtott-nyúzott-összecsapott lett de olvasható állapotban van legalább xDDDDD Jó olvasást :)

  • Javítások
    2011-08-12 21:22:49

    Átfutottam a  ficiket és kijavítottam a GPS-es dolgokat xD Nem is tudom miért J-vel írtam... jah igen, ez egy hosszú történet,a lényege egy srác miatt van és annyira beleépült a fejembe a JPS hogy nem GPS-et írtam xD nah igen...szőkének kéne lennem, pedig vörös vagyok -.-" Nah mind1, javítva xD legalább is azt hiszem... ha lenne még benne hiba létszi jelezzétek ^^
    FRISS: nem tudom mikor lesz friss, mert olyan szinten ihlet hiányom van, hogy az hihetetlen -.-" megpróbálom összehozni a 7.fejezetet, nem igérem hosszúra.
    Nina-chan

  • 6. fejezet PÓTLÁS!
    2011-08-06 19:57:20

    FIGYELEM! Most vettem észre, hogy a 6.fejezetet roszúl írtam meg! A 6.fejezetnek lemaradt egy kicsi része! POTÓLTAM! Megkérnék mindenkit aki olvasta már a 6.fejezetet, a végét azért még nézze meg. Sajnálom, a felelötlenségemet -.- és köszönöm ^^

  • 6. fejezet
    2011-08-05 19:27:54

    Meghoztam a 6. fejezetet. Remélem tetszeni fog. Örülnék ha írnál véleményt...lehet akár egy-két szó is. Köszönöm. ^.^

  • 5. fejezet
    2011-07-29 15:43:05

    Meghoztam a várva várt, 5. fejezetet. Kicsit szerintem rövid lett, de legalább kész van :)

    Puszi: Nina-chan

  • Új szereplő
    2011-07-28 17:02:09

    Bővitettem a szereplő gárdát! A képek a történethez menüben megtaláljátok.
    Nina-chan

  • 4. fejezet
    2011-07-17 14:34:52

    Meghoztam a 4.fejezetet. Remélem tetszeni fog. A kövi friss nem tudom mikor jön, mert a héten nem leszek itthon és lehet hogy nem tudok haladni a ficel. Amint kész az új feji hozni fogom. Puszi: Nina-chan

  • 3. fejezet
    2011-07-09 18:01:20

    Meghoztam a várva várt 3. fejezetet :) Kellemes Olvasást. A ficet hetente fogom frissíteni ha minden jól megy. Lehet elöbb, lehet hogy késöbb. :) Kövi friss: 2011. július. 17-én várható ha minden jól megy.

Asztali nézet