A buli után már vagy egy hét is eltelt. Shinichi és Ran kitűzték az esküvő időpontját, ami 2012. Május 19. lett. Az idő egyre jobban csak fogy, a tervezés pedig teljesen felemészti mind a két fél idejét. A lányok nagyon belevetették magukat a készülődésbe, a ruha, a torta, a díszlet. Közös megegyezés alapján az esküvő a ház kertjében lesz megtartva, hiszen az elég nagy is és természetesen gyönyörű. Rannak sikerült megtalálnia a tökéletes ruhát is. Mindenki tökéletesen meg van elégedve és szerencsére minden rendben is van. Ran mostanában sokszor érezte rosszul magát és elment doktorhoz is, aki érdekes eredménnyel fogadta. A kert hátsó részét már elkezdték díszíteni, a pavilon, a székek az asztalok is szépen el vannak helyezve. Az egész ház körül hatalmas sürgés-forgás van.  Persze az ifjú párról sem feledkezett meg senki. A lányok és fiúk külön-külön egy fantasztikus leány és legénybúcsút terveztek, persze más-más helyen.

Az esküvő előtti napon Rant már korán reggel elvitte Eri, hogy együtt reggelizzenek Kazuhaval, Sonokoval és Yukikoval. Egy egyszerű kis kávézót választottak a lányok, és mindenki rendelt magának kávét és valami reggelit. Reggelizés közben a mai napot tervezték.
- Először is elmehetnénk valahova kicsit vásárolgatni, az még senkinek nem ártott meg. – mosolyog Sonoko.
- Nekem tetszik az ötlet. Eri te mit gondolsz?
- Tetszik az ötlet Yukiko. – mosolyodik el a nő, majd Ran és Kazuha felé fordul. – Ti nektek is megfelel?
- Persze. – bólint egyszerre a két lány.
- Nah és Ran, várod már a holnapot?
- Hát persze Sonoko. – mosolyog. – annyira hihetetlen ez az egész. Végre minden rendben.
- Pedig nyugodtan elhiheted. A fiammal tökéletesen összeilletek.
- Köszi. – mosolyog Ran, Yukikora, majd miután a reggelivel végeztek, fizetnek és elindulnak a pláza felé. Kazuha és Sonoko mosolyogva vetik bele magukat a ruhaüzletek színes kínálatába, míg a két felnőtt mosolyogva nézegeti az ékszereket. Ran gondolkozva sétálgat, egyszer-egyszer megáll egy-két üzlet előtt, de nem megy be. Mindenki vásárol magának egy-két új ruhát, majd mivel a vásárlással sok időt eltöltöttek, így olyan három óra körül beülnek egyet enni az egyik gyorsétterembe. Miután itt is végeztek, visszamentek Erihez, ott átöltöztek és elindultak a klubba, ami direkt erre az alkalomra lett félig kisajátítva. Az este nagyon jól telik a lányoknál, a nagy meglepetés sem maradhat el Ran számára, három nagyon helyes srác tartott nekik Chippendale Showt. A lányoknál már egészen jó idő volt, így nevetve élvezték a srácok előadását.  Valamikor éjfél tájt még koccintottak az utolsó pohár pezsgővel, majd egymást átkarolva, nevetgélve indultak haza. Ran kivételesen otthon aludt a szüleinél.

Mikor korán reggel Ran elment, még Shinichi nagyban aludt. Nyolc óra körül kezdett ébredezni, lassan felöltözött, majd lement reggelizni. Tudta nagyon jól, hogy nincs értelme Rant keresnie, hisz tegnap mondta neki a lány, hogy a barátnőivel meg az anyukákkal vásárolgatni mennek, így Shinichi lazán helyet foglalt a tv előtt és a híradót nézve itta a kávéját. Az elmúlt pár hónapon gondolkozott azon, amik történtek. Mikor találkozott Jessicával, mikor sejtése lett arról, hogy a lány eltitkol valamit, a csókok, és persze mikor kiderült, hogy igaza volt. Aztán persze a randi, és a lánykérés.  Gondolataiból a telefon csörgése zavarta meg, áthajolva a kanapén felveszi a telefont.
- Tessék.
- Jó reggelt Kudo fiam. Van egy ügy, amit nem tudunk megoldani… esetleg bejönnél segíteni? – hallatszik a telefonból Megure felügyelő hangja.
- Hát persze, egy olyan fél óra és ott vagyok. – mondja Shinichi, majd leteszi a telefont és összeszedve a dolgait, felkapja a kocsi kulcsot, majd kocsiba ülve elindul a kapitányságra.

Eközben a kapitányságon…
- A célszemély hamarosan megérkezik. – jegyzi meg mosolyogva a felügyelő.
- Helyes. – bólint egyszerre Yusuke és Heiji.
- Jó kis alkotás lesz. – vigyorodik el Yusaku.
- Még szép. – jegyzi meg Kogoro is.
A kocsi szépen lassan fékezik le a kapitányság előtt, Shinichi gondolkozva tolja fel a napszemüvegét a fejére és megy be az épületbe, kicsit furcsának találja, hogy nem rohangál senki, mikor állítólag megoldhatatlan ügyük van, de hát mit is várhat az ember. Kopogás után benyit a felügyelő irodájába és meglepődve veszi észre az összegyűlteket.
- Hát ti?
- Csak nem gondoltad azt, hogy majd pont az utolsó szabad napodon dolgozni hívunk be? – kérdi Megure.
- Bevallom azt hittem. – jegyzi meg Shinichi.
- Hát tévedtél. – vigyorog Heiji – Kapjuk magunkat! Menjünk pizzázni, lassan dél lesz, aztán utána irány a bár! – indulnak kifele, Shinichi vigyorogva megy utánuk.  A pizzázás után, a bárban eliszogattak a srácok, beszélgettek, biliárdoztak. Később egy buliban is voltak, majd olyan hajnali egy körül mindenki elindult haza. Shinichi is kivételesen a szüleinél aludt.

És hogy mi történt, amíg a fiatalok szórakoztak? Hát, útközben sikerült kisebb balhét rendezni a pakolásnál, de szerencsére a munkások ügyesek voltak és mindent fantasztikusan elrendeztek, hogy holnap minden tökéletes legyen.

Mindenki egytől-egyik várta már a holnapi napot, ahol a két fiatal összeköti az életét örökre. Eljött az a nap is, mindenki megérte. A sok akadályt leküzdötték és sikeresen egymás mellett kötöttek ki.

Folyt.Köv.

 

Hírek

  • 19-20 epilógus
    2012-05-25 14:39:05

    Feltettem a 19 fejezetet ami egyben az utolsó is. És írtam egy rövid epilógust is, mert úgy gondolom a történet megérdemli.
    Nina

  • 18. feji
    2012-05-12 16:21:10

    Megmondom őszintén ez a fejezet olyan sablonos lett hogy az nem igaz xD nah mindegy, lényeg a lényeg fent van az utolsó elötti fejezet :)

    Nina

  • 17. fejezet és hatalmas bocsánat
    2012-05-07 16:59:57

    Meghoztam a 17. fejezetet ami inkább átkötő fejezet. nagyon sajnálom hogy ennyi ideig nem hoztam frisst, de annyira nem volt időm írni, meg bevallom kedvem se... de most a terv hogy május végéig befejezem a történetet :) és tartom is magam hozzá. Puszi: Nina

  • 16.feji
    2011-10-09 11:19:00

    meghoztam a 16. fejezetet, sajnálom hogy eddig kellett rá várni, de olyan szinten nincs időm írni hogy az nem igaz...meg ihletem sem volt :S de most itt van :) Kellemes Olvasást!

  • Szavazás
    2011-10-02 09:39:29

    Lezártam a szavazást. Mivel sajnos kevés időm van, nem igazán tudok írni... megpróbálom még a héten hozni a 16. fejezetet.

  • Friss
    2011-09-24 09:48:23

    Meghoztam a 15. fejezetet és a Képek a történethez menüpont alatt ott van egy új menüpont A ház névvel. Ott van pár kép, hogy nagyjából hogy néz ki a ház.
    Kellemes Olvasást!

    Következő friss: 2011. szeptember 30 vagy 2011.október 1.

  • 14. feji
    2011-09-20 18:55:34

    Halihóóó :) Meghoztam a 14. fejit. Jó olvasást! Puszi :)

  • 13.fejezet és kis változás
    2011-09-15 09:51:51

    Elöször is:Megszeretnék kérni mindenkit aki olvassa a történetet, hogy legyen szíves mégegyszer elolvasni az Információ a történetről című menüpontot, mert változott egy-két dolog.
    Másodszor: Meghoztam a 13. fejezetet. Kellemes Olvasást, remélem tetszik.
    Jah és áthúztam a szüneteltető szöveget, most nem érvényes xD de szerintem el is tüntetem majd.

  • 12. feji :)
    2011-09-12 19:34:29

    Nos emberek.. ahányszor kiírom az oldalra hogy szünet, rá pár órára jön az ihlet xD ez kicsit gáááz... nah mindegy.... szóóóvaaaaal meghoztam a 12. fejezetet, mert Ryo már lerágta a fülem -.- szóval neki köszönjétek, mert én csak hétvégén akartam hozni xD *bujik az asztal alá* Szóóóval, a 12.fejezet végre fennt van :) Kicsit rövid lett, de több mint a semmi... nem tudom mikor lesz a kövi friss, de majd jön :) Oldal kinézete is megváltozott egy kicsit :)Azért a szüneteltetés kinnt marad...

  • 11.feji
    2011-08-30 10:30:30

    Mivel rövid volt a 10. így feltettem ma a 11.-et. Remélem tetszeni fog. Nekem nem jön be annyira ez a rész... Köszönet a segítségért Katenek. Ha nem nyuzgul nem lenne 11. feji még xD Kellemes Olvasást!

  • 10.feji
    2011-08-29 15:32:27

    Feltettem a 10.fejezetet, de ez nagyon rövid lett -.-, elfogyott az ihletem és igazából már nagyon nyagattak hogy tegyem fel... szóóóval a következőt megpróbálom hosszabbra írni. Jó olvasást ^^

  • 9.fejezet
    2011-08-27 11:50:53

    Úúúúúr isten xD ilyen is régen volt már XD egymás utánai nap friss xD nem tudom mi van velem XD megírtam a 9.fejit és fel is tettem XD kicsit rövid lett xD de se gáz, legalább fent van^^ létszi írj véleményt ^^ kiváncsi vagyok milyen lett ^^ Kellemes Olvasást!

  • 8.fejezet - Titkok
    2011-08-26 20:51:43

    Felkerült a 8. fejezet ^^ remélem tetszeni fog. Kellemes Olvasást!

    Puszi

  • 7.fejezet
    2011-08-22 15:16:16

    Csoda történt emberek xD Meghoztam a 7. fejezetet. Kicsit nyújtott-nyúzott-összecsapott lett de olvasható állapotban van legalább xDDDDD Jó olvasást :)

  • Javítások
    2011-08-12 21:22:49

    Átfutottam a  ficiket és kijavítottam a GPS-es dolgokat xD Nem is tudom miért J-vel írtam... jah igen, ez egy hosszú történet,a lényege egy srác miatt van és annyira beleépült a fejembe a JPS hogy nem GPS-et írtam xD nah igen...szőkének kéne lennem, pedig vörös vagyok -.-" Nah mind1, javítva xD legalább is azt hiszem... ha lenne még benne hiba létszi jelezzétek ^^
    FRISS: nem tudom mikor lesz friss, mert olyan szinten ihlet hiányom van, hogy az hihetetlen -.-" megpróbálom összehozni a 7.fejezetet, nem igérem hosszúra.
    Nina-chan

  • 6. fejezet PÓTLÁS!
    2011-08-06 19:57:20

    FIGYELEM! Most vettem észre, hogy a 6.fejezetet roszúl írtam meg! A 6.fejezetnek lemaradt egy kicsi része! POTÓLTAM! Megkérnék mindenkit aki olvasta már a 6.fejezetet, a végét azért még nézze meg. Sajnálom, a felelötlenségemet -.- és köszönöm ^^

  • 6. fejezet
    2011-08-05 19:27:54

    Meghoztam a 6. fejezetet. Remélem tetszeni fog. Örülnék ha írnál véleményt...lehet akár egy-két szó is. Köszönöm. ^.^

  • 5. fejezet
    2011-07-29 15:43:05

    Meghoztam a várva várt, 5. fejezetet. Kicsit szerintem rövid lett, de legalább kész van :)

    Puszi: Nina-chan

  • Új szereplő
    2011-07-28 17:02:09

    Bővitettem a szereplő gárdát! A képek a történethez menüben megtaláljátok.
    Nina-chan

  • 4. fejezet
    2011-07-17 14:34:52

    Meghoztam a 4.fejezetet. Remélem tetszeni fog. A kövi friss nem tudom mikor jön, mert a héten nem leszek itthon és lehet hogy nem tudok haladni a ficel. Amint kész az új feji hozni fogom. Puszi: Nina-chan

  • 3. fejezet
    2011-07-09 18:01:20

    Meghoztam a várva várt 3. fejezetet :) Kellemes Olvasást. A ficet hetente fogom frissíteni ha minden jól megy. Lehet elöbb, lehet hogy késöbb. :) Kövi friss: 2011. július. 17-én várható ha minden jól megy.

Asztali nézet