Több mint egy hét telt el azóta, hogy Ran kómába került. A lánynál nap, mint nap megfordultak a látogatók, mindenki ott volt a lány mellett, aki fontos, de semmi változás. Ran még mindig sápadtan fekszik, semmi jelet nem mutatva arról, hogy magához szeretne térni. Mindenki egyre kétségbeesett, hogy a lány sehogy sem tér magához. Ez egyre jobban aggaszt mindenkit. A nap gyengéden süt be az ablakon, megvilágítva meleg fényével az alvó lány arcát. Mintha ösztönözni próbálná, hogy kelljen fel és nyissa ki a szemét. Shinichi a lány mellett ül és aggódva nézi. Nem tudja, mit tehetne, hogy felébressze a lányt. Végig itt van mellette, beszél hozzá, de a lány nem kel fel és egyre jobban félti.  A lány halkan szuszog. Olyan mintha semmit sem fogna fel abból, ami történik körülötte. Shinichi aggódva nézi és végigsimít a lány arcán.
- Annyi mindent próbáltunk már arra, hogy felébresszünk… de te nem ébredsz fel. Mit kéne még tennem? – kérdi halkan. Eközben Ran valahol a tudat alatt gondolkozik, hogy mit tegyen. Egyik része menni akar, a másik pedig maradni.
- Vissza kell mennem… - gondolkozik.
- Nem kell, minek? Jó itt neked! Semmi problémád nincs. – hall egy másik hangot.
- Semmi problémám…
- Bizony.
- Ran, kérlek, gyere vissza – hallja a lány Shinichi hangját.
- Ugyan már, úgy sem tud veled lenni az ügyei miatt… - szólal meg ismét a hang.
- Nem igaz… szeret engem…
- Lehet, hogy szeret, de melletted is tud maradni? – veszekszik a hangocska a lánnyal.
- Szükségem van rád. – mondja halkan Shinichi és a lány fölé hajol, majd megcsókolja. Eközben Ran megérinti az ajkát.
- Szeret engem… vissza kell mennem!
- Jól meg gondoltad? – kérdi a hang.
- Igen. – felel a lány, majd lassan megmozdítja a kezét és átkarolja Shinichi nyakát.
- Ran! – kiállt fel a fiú – te felébredtél.
- Hűha, micsoda meglátás. – mosolyog fáradtan a lány.
- Egy pillanat és jövök. – rohan ki Shinichi és szól az orvosnak, aki már siet is be a lányhoz. Shinichi eközben felhívja a többieket, hogy Ran magához tért és mindenki siet be a kórházba.  Az orvos eközben megvizsgálja Rant, megkérdi, hogy mire emlékszik a lány, jól van-e. Miután a lány minden kérdésre válaszolt, kezdve attól, hogy mi a neve, egészen odáig, hogy mire emlékszik, az orvos mosolyogva kijelentette, hogy tökéletesen jól van.
- Meddig voltam kómában? – kérdi halkan.
- Egy hétig körülbelül. – mondja az orvos – hatalmas csoda, hogy felébredtél.
- Igen, az…
- Beengedem a többieket, már nagyon aggódnak érted. – mondja az orvos és kimegy, majd Heiji, Kazuha, Eri és Yusuke is besiet a terembe. Eri könnyezve veti magát lánya nyakába és öleli meg szorosan. Kazuha is megöleli őket.
- Annyira örülök, hogy jól vagy kicsim. – nyom puszit lánya fejére Eri.
- Én is hidd el. – ölel vissza mosolyogva.
- Jajj Ran-chan! Olyan jó, hogy felkeltél. – nyom puszit Kazuha a lány arcára.
- Köszi. – mosolyog kedvesen, majd Yusuke és Heiji is megöleli a lányt.
- Hát téged tényleg nem lehet elintézni. – mosolyog Yusuke.
- Hé! – nevet Ran – megmondtam, nem igaz?
- Igen, de legközelebb ne rohanj a saját fejed után. – mosolyog a fiú.
- Ígérem. – mosolyog Ran kedvesen.
- Csak az a kár, hogy a chip odalett… - teszi hozzá Heiji.
- Heiji! – kiállt rá mindenki.
- Összehúztam magam… - bújik el a fiú.
- Nem lett semmi baja a chipnek. – mondja Ran, majd a nyakában lévő nyaklánchoz nyúl és kipattintja a csatot és kivesz belőle egy pici chipet.
- Ez az, amire gondolok? – kérdi döbbenten Shinichi.
- Bizony. – bólint Ran – ez a chip.
- De hát... az felrobbant nem? – kérdi Heiji.
- Nem igazán… az is kamu chip volt…
- De akkor oda se kellett volna menned! – kiállt Shinichi.
- De igen, mert… - mondaná Ran, de Yusuke befejezi.
- Ha nem mész oda feltűnő lett volna, hiszen megszerezhette volna a chipet így. – fejezi be Yusuke.
- Pontosan. Ha akkor ottmaradok fura lett volna, így a látszat megmaradt.
- De miért? – kérdi Heiji.
- Gondolkozz. – mondja Yusuke – mindenki úgy tudja, hogy a chip megsemmisült, vagy is…
- Vagy is a chip nem kerülhet rossz kezekbe, és ha titokban fejlesztik tovább, senkinek nem tűnik fel. – fejezi be Ran.
- Okos. – bólint Eri.
- Akkor is butaság volt. – öleli meg Shinichi a lányt.
- Nem baj, ennyi még belefér. – bújik a fiúhoz. A kórteremből hangos nevetés szűrődik ki, mindenki örül, hogy Ran végre magához tért. Másnap reggel már a lány készülődik a szobájában. Az orvos hazaengedte, had pihenje ki magát ismerős környezetben. Ran mosolyogva pakol a bőröndjébe, beleteszi a szőke parókát is és a cuccait, majd még egyszer körbenéz mindene megvan-e. Miután ezzel is megvan, beszél még az orvossal. Heiji és Kazuha már egy előbbi géppel elmentek és azt mondták majd meglátogatják a lányt. Yusuke megcsinálta a jelentést és elküldte a főnökének, és ő is hazautazott. Eri és Shinichi mosolyogva lépnek be a kórházba, ahol már Ran jön velük szembe. Shinichi mosolyogva öleli magához és megcsókolja, majd átveszi a bőröndjét és kiindulnak a kocsihoz. Kivételesen megint Shinichi vezet, Ran mosolyogva ül mellette, míg Eri hátul ül és beszélgetnek. Ran mesél egy-két dolgot az ügyről, hogy mi volt, és azt, hogy összejöttek Shinichivel. Eri nevetve hallgatja és örül, hogy a lánya boldog. A repülőre felszállva megkeresik a helyüket, majd leülnek, és a gép felszáll. Ran az út nagy részét átaludta, Shinichi vállára dőlve. Mikor leszáll, a gép elveszik a csomagjaikat és hazaindulnak. Mikor Ran belép a házba, hatalmas kiáltás fogadja:
- Üdv Itthon! – kiálltja mindenki. Ran megszeppenve áll meg az ajtóban. Mindenki ott van, aki csak fontos lehet. Az apja, Yusuke, Heiji, Kazuha, Sonoko, Makoto, Yuusaku és Yukiko, sőt még a főnöke Erik is ott van. Ran meghatódva nézi őket, miközben az apja szorosan megöleli.
- Örülök, hogy jól vagy.
- Köszi, apu – ölel vissza.
- Én pedig köszönöm, hogy megvédted Shinichit – öleli meg Yukiko és Yuusaku.
- Ugyan – mosolyog, majd mindenki megöleli.
- Nos, Jessica vagy is Ran – mosolyog Erik.
- Hajajj…. most van végem?
- Nem. – mosolyodik el – de nagyon felelőtlen vagy, meg is halhattál volna…
- De nem történt meg. – mosolyog – és amúgy is, ne feledd mit mondtál nekem az első napomon.
- Az ügynök az, aki az életét is feláldozza, ha a védence úgy kívánja. Emlékszem – bólint – de nem megfogadni. – nevet.
- Nyugi, nem szándékozom, pláne ha nem rúgsz ki. – nevet.
- Viccelsz? A legjobb ügynökömet? Soha. Holnap reggel kilencre várlak hozzám, megbeszélésre. – indul ki, majd az ajtóban még visszafordul – ja, és tessék – dob oda kulcsokat a lánynak – ajándék. Hinamizawa utca 2.
- Nem mondod… - mondja halkan a lány, miközben Shinichi átkarolja a lányt érdeklődve.
- De igen, gondoltam jól jön.  Használjátok – kacsint rájuk, majd elmegy.
- Ezt nem értem… - mondja Eri.
- Emlékszel arra a házra, amit mutattam neked? Arra szép barackszínű kétemeletesre, medencével, kerttel?
- Igen, de miért?
- Megkapta. – szólal meg Yusuke – az övé az a ház.
- Hogyan? – akad ki mindenki.
- Velem vetette meg a házat, azt mondta, szeretné, ha elfogadnád, mert tudja, hogy nagyon tetszett. – mondja Yusuke.
- Nem normális… - mondja halkan Ran.
- Szerintem tetszeni fog. – mosolyog Yusuke – és ahogy mondta, úgy is együtt vagytok, és szerintem együtt is maradtok, szóval…
- Értelek… - mondja mosolyogva Ran és Shinichihez bújik. A nap visszamaradt részében beszélgetnek, Ran elmeséli mik történtek. Miután mindent elmondott a vendégsereg lassan oszolni kezdett. Shinichi is hazament, de megbeszélték, hogy másnap elmennek valahova együtt. Ran nagy mosollyal az arcán hunyta le a szemét az ágyában. Az élete tökéletes volt. Végre minden rendbejött.

Folyt. Köv.

Következő rész címe: Randi a Tropical Landben